Nyelv tisztítás-szíjüreg tisztítás
Ha már a szájápolásaink során a fogainkat minden irányból (kívül-belül-fogak között) jól megsuvickoltuk, akkor ne hagyjuk ki a folyamatból a szájüregünk többi részét sem, így a nyelvünket sem.
Hogy miért?
- Az egyik leglátványosabb okát akkor látjuk ha már egyszer megcsináltuk!
— A nyelven levő lepedék a baktériumokkal vegyülve kellemetlen szájízt és leheletet okozhat. —
A nyelvünkre nagyon sok lepedék rakódik rá. Ez azon is múlik hogy mit eszünk (ez adódhat a táplálkozási szokásainkból) és hogy milyen az étel állaga. Ha sok rostosat ennénk az valamennyire letisztítaná, ahogy végigcsúszik rajta, viszont egyre több olyan ételt eszünk amit kb alig kell rágni és szinte kenhető.
—Egy jó kis teszt lehet a következő: Menjünk be a fürdőszobába, (lehetőleg egyedül) álljunk a tükör elé és nyújtsuk ki a nyelvünket ameddig csak tudjuk. Most harapjuk össze, de csak annyira hogy ne fájjon nagyon s húzzuk vissza. A felső fogunk most lényegében olyan mint egy nyelvkaparó. Figyeljük meg hogy sikerült e leszedni valamit a nyelvünkről. Hát nem valami gusztusos ugye? Igaz ezzel a módszerrel csak a nyelvünk elejét „tisztítottuk le”, de szemléltetésnek elég volt szerintem. —
A profik a fogkeféjükkel is szépen lesöpörhetik. Én viszont sosem bírnám ki hogy egymás után többször ide oda húzogassam a fogkefét az biztos, túlságosan ingerel. Viszont a nyelvkaparó egy nagyon nagy segítség. Sokkal nagyobb felületet lehet vele megtisztítani. Szélessége akár 2-3 cm is lehet így elég csak 2-3 x végighúzni: középen és egyszer-egyszer a két szélén. Aki nagyon nem bírja, annak elég középen, az is már elég jó.
— Itt is a a lényeg a rendszeresség. Olyan gyorsan megvan hogy én minden fogmosás után megcsinálom, nagyon motiváló hogy látom hogy mi minden lejön róla. Egy gyors mozdulat a végétől a nyelv hegyéig és készen is vagyunk.—
Tipp: van olyan nyelvtisztító kefe is amin egymás után 2 tisztító szál is van, ezzel 1 „húzással” , olyan mintha kettőször csináltuk volna.
Miután végeztünk, érdemes megnézni az előtte utáni képet. Látványos tud lenni ahogy a nyelv rücskei újra szép tiszták lesznek. Emellett a nyelvünk számos dolgot megmutathat (ezért is van hogy általános orvosi vizsgálatoknál is szemügyre veszik). Érdekes figyelni hogy van e valamilyen változás, egyenetlenség, színváltozás, kinövés. Ha észlelünk valamit haladéktalanul keressünk fel egy fogorvost, mert akár komoly problémát is jelenthet, viszont nem kell megijedni, csak meg kell azért mutatni egy szakembernek.
Nézzük meg a színét is: Jellemzően szép rózsaszín, persze mindenkinek valamelyest másmilyen, de a lepedék semmiképp sem oda való.
Én a fogak tisztításának a végére szoktam hagyni, után pedig jöhet egy jó zubogtatás a szájöblítővel és készen vagyunk! 🙂
Most már nyújtogathatjuk másokra a nyelvünket ;P